Negyvennyolcadik rész - Örökké

- Várj meg itt, kihozom a cuccom és hazamegyünk. – adott puszit a fejemre, én pedig csak bólintottam.

Az elszívott szálat elnyomtam a hamusban és összébb húztam magamon Harry kabátját. Körülbelül 2 perc múlva már ki is ért és a taxi hamar Harry házához szállított minket. Az egész úton szinte néma voltam, csak bámultam ki az ablakon és azt kívántam, bárcsak minden újra helyreállna.

Fél órán belül már Harry ágyában feküdtem, frissen lezuhanyozva az ő pólójában. Nem nagyon kezdeményezett beszélgetést, láthatta rajtam, hogy olyan voltam mint egy élő halott. Utánam hamar végzett ő is és éreztem, ahogy besüpped mögöttem az ágy.

- Harry! – szólaltam meg. Hangom rekedt és gyenge volt-utáltam- de mára rájöttem, hogy ő az egyetlen személy, aki előtt bármilyen formámat nyíltan megmutathatom.

- Hm?

- Nagyon sajnálom, amiért tönkretettem a születésnapodat.

- Ugyan már, nem tettél tönkre semmit. Taty nézz rám. - kérlelt én pedig a másik oldalamra fordulva kerültem vele szembe – Ha nem jöttél volna el azzal tetted volna tönkre. Örültem, hogy akármilyen is a kapcsolatunk fontos vagyok neked. És én sajnálom, amiért ilyen helyzetbe keveredtél. Jassie mondanom sem kell, hogy semmit nem jelent nekem és hogy utálom magam érte, de visszacsinálni nem tudom. Nate pedig..

- Nem, ő nem a te hibád. – ráztam a fejem.

- De igenis az én hibám. Ha veled vagyok és nem Jassievel, nem kerültél volna ilyen helyzetben.

- De ott voltál és vigyáztál rám, semmi bajom nem történt, mert megvédtél.

- Nem eléggé. – fordult a hátra és a plafont bámulta.

Oké, hogy én össze voltam törve, de hogy ő is..?! Véleményem szerint mérhetetlen bűntudat gyötörte, amiért az én szívem csak még jobban összeszorult.

- Hozzád bújhatok? – kérdeztem olyan hangerővel, hogy még magam is alig hallottam.

Viszont ő sugárzó zöld szemeit rögtön felém kapta és széttette a kezét.

- Ne kérdezz butaságot. – húzott a lehető legközelebb magához.

Lábaink a takaró alatt összekulcsolódtak és szorosan tartott a karjaiban. Akkor éreztem azt, hogy semmi baj nem történhet addig, míg itt vagyok, míg vele vagyok, míg az övé vagyok.  Tudom, hogy akármilyen veszekedéseink vannak, ő nem csak szimplán a szerelmem, ő több annál. Ő a legjobb barátom is, aki ha kell megvigasztal, felvidít vagy éppen megsirat a boldogságtól. Ő az, akivel órákon keresztül tudok komolyan beszélgetni vagy akár hülyülni is. Ő az, akit tiszta szívemből szeretek életemben először. Igen, ő az!

Ez után az este után elég nehezen ment az alvás, de nem akartam a mocorgásommal felébreszteni, így inkább csak csöndben feküdtem a karjaiban.  Annyira össze voltam zavarodva megint.

Másnap már egyedül ébredtem az ágyban. Körbepillantva a szobában sehol nem találtam Harryt, viszont mellettem, a helyén fogadott egy szál vörös rózsa és egy boríték. Ajkaimba harapva szagoltam bele a rózsába és bontottam ki a levelet.

Good morning Sunshine! :)
Remélem jól aludtál. Igazából könnyebbnek éreztem, ha leírom neked amit szeretnék, mintha mondanám. Lehet, hogy őrült ötlet, de mit szólnál mondjuk az Eiffel toronyhoz, vagy a híres lakat falhoz a szerelmesek városában? Szerintem elég jól hangzik így hát találkozzunk délben a reptéren. Én ott leszek. :) xx Harry

Oké a szemeim a négyszeresére kerekedtek miközben a levelet olvastam. Most komolyan Párizsba akar vinni? És rózsa meg minden? Úristen, hihetetlen.

**

12:10-kor a megbeszélt helyen voltam és a tömegben kerestem őt. Egy idő után már feladtam és azt hittem felültetett, viszont ahogy megfordultam szó szerint beleütköztem.

- A-a, innen már visszafelé nem megyünk. Csak előre. - ragadta meg a kezem és maga után húzott.

- De Harry mennyi időre megyünk és ez honnan jött és miért?

- Majd megtudsz mindent. – vigyorgott rám hátra, annyira édesen lelkes volt.

Mint kiderült magán géppel utazunk, én előre mentem míg Harry beszélgetett a gép mellett 2 emberrel. Nagyot sóhajtva dobtam le magam a kanapéra, nem tudtam elhinni, hogy még mindig ennyi mindenre képes értem.

- Indulhatunk?

- Ööö aha. – mosolyogtam rá mikor levetette magát mellém – Hosszú az út?

- Csak másfél óra, egyáltalán nem.

- Harry miért vagy hozzám ilyen jó? Komolyan már meg sem érdemlem. – bámultam magam elé.

- Figyelj- fogta meg a kezem és összekulcsolta a sajátjával – rendbe akarom hozni a kapcsolatunkat és szeretném veled kettesben tölteni a születésnapomat. És mivel ma van 1-je ez elméletileg az én napom.

- Ez nem elméletileg, hanem gyakorlatilag is a te napod, ezért nem értem miért én kaptam ajándékot. – ráztam a fejem nevetve – Meddig maradunk?

- Úgy terveztem, hogy hétfő délelőtt repülünk vissza.  Na és mi újság? Mit csináltál ebben a hónapban? – fordultam felé.

- Öö igazából semmit. Hétvégenként buliztam.. amúgy meg mintha nem tudnád. – vigyorgott rám büszkén.

- Honnan tudnám?

- Ugyan már Taty, tudom, hogy Louisékat meg Perriéket is kérdezgetted.

- Na és? Te meg ugyanúgy.  – nevettem fel – Voltál csajjal?

- Nem, csak a tegnapi..- sóhajtott fel- és te?

- Dehogyis, senkivel. – ráztam a fejem magam elé bámulva.

Éreztem, hogy a kanapé besüpped mellettem, ahogy Harry közelebb csúszott hozzám és adott egy apró puszit a homlokomra. Nem bírtam ki, hogy ne bújjak hozzá, így szorosan átöleltem, az arcomat pedig a nyakába fúrtam. Jó mélyen beszippantottam a már jól megszokott, férfias illatát ami már annyira hiányzott.

A rövid repülőútnak köszönhetően 2 órán belül már Párizs egyik éttermében ültünk.  A csomagjainkat csak ledobtuk a hotelszobába és neki is indultunk felfedezni a várost. Egyébként én csak most tudtam meg, hogy Harry beszél franciául. Körülbelül tátott szájjal néztem mikor elkezdett folyékonyan beszélni a pincérrel.

- Nem is tudtam, hogy beszélsz franciául.  Olyan szép nyelv.

- Megvan a nyelvérzékem, bár ezt már tapasztalhattad. – mondta kajánul felnevetve, amit én már csak pár szúrós pillantással illettem.

Miután elfogyasztottuk a késői ebédünket kezünkbe vettük a várost. Annyira gyönyörű volt, mindig is nagy álmom volt, hogy eljussak ide. Harryt már az őrületbe kergettem örökös fényképezgetésemmel, de meg akartam örökíteni.

- Látod milyen jó, hogy megtanítottalak korizni? Most itt borulnál, egy csomó ember előtt. – kulcsolta össze a kezeinket mikor a jégre léptünk.

- Még nem vagyok azért biztos magamban annyira, hogy ne boruljak.

- Dehogynem. – rántotta meg a kezem így konkrétan a karjaiba estem.

Alig bírtam megállni a lábamon, így Harry kacagva tartott még szorosabban és adott apró puszit az arcomra.

Egyébként tök jó ötlet volt ez az Eiffel torony előtt kialakított jégpálya és nem mellesleg rengeteg szerelmes vett körbe minket. Talán tényleg ez a szerelem városa.

Igencsak jól éreztük magunkat Harryvel, volt hogy úgy viselkedtünk mint az 5 évesek, de kit érdekel mások véleménye? Mi boldogok voltunk. Főleg mikor löktem egyet Harry csípőjén, ő pedig szépen seggre ült. 

Majd meg pukkadtam a nevetéstől.

- Na várjál csak, most jobb ha menekülsz Tatjana Molnar. – szólított a teljes nevemen, amiből tényleg tudtam, hogy semmi jó nem sülhet ki.

Nevetve próbáltam gyorsan menni előle, már amennyire az igencsak hiányos korcsolyatudásom engedte.  Kissé felsikítottam mikor sarokba szorított és közeledett felém.

- Szóval ellöktél.

- Ne Harry légyszi, tudod, hogy alig állok a lábamon. – húztam össze magam mikor elém ért és elkezdte bökdösni a csípőm, tudta mennyire csikis vagyok – Harry neeee. – visítottam kacagva ami már neki is mosolyt csalt az arcára.

Mikor abbahagyta és felegyenesedtem tudatosult bennem, hogy arca mennyire közel van az enyémhez.  A pillangók csak úgy röpködtek a gyomromban, ahogy egy édes puszit adott az orromra. De továbbra sem húzódott el, csak csöndben fürkésztük egymás arcát.

- Csókolj meg. – hajoltam hozzá még közelebb ezzel már majdnem hogy az ajkába motyogva a szavakat.

Nem habozott így ajkai szinte rögtön enyémen állapodtak meg. Eleinte csak pár apró puszit adott rá, majd nyelvével végigsimított az alsó ajkaimon, ami rögtön szabad utat adott neki.  Kezeit összekulcsolva a derekamon húzott még jobban magához és kényeztetett tovább szívdöglesztő csókjával. Sosem tudtam felfogni, hogy tud ennyire jól csókolni.

- Hiányoztál szépségem.  – mosolyodott el ezzel felvillantva gödröcskéit.

- Te is, nagyon.
Az Eiffel toronytól egyenesen a Love Lock Bridge felé vettük az irányt.
– Örökké. – mosolyodott el Harry és feltette a mi lakatunkat és a több ezer másik mellé, a kulcsot pedig a vízbe dobta.