Tizenhatodik rész - Döntések

- Hool? Hát itt. Bemegyek a városba, veszek piát és kicsit felszabadulunk. – vigyorodott el kajánul- Utoljára Magyarországon buliztam 2 éve. 
- Tényleg, nem hiányzik?
- Dehogynem. – sóhajtott fel, úgy néz ki kényes témára tapintottam- Akármennyire is szidják azt az országot nekem az az otthonom. Ott nőttem fel, és a legfontosabb hogy ott vannak a barátaim. Torontóban rajtad kívül senkim nincs. Egyedül érzem magam és néha már a könyökömön jön a ki a sok modell akivel összetesznek és kénytelen vagyok velük jópofizni. Legszívesebben hazamennék végre, és folytatnám tovább a kis életemet.
- Megígérem, hogy a következő „szabadságomat” Magyarországon töltjük, oké? - simítottam végig az arcán- Addig pedig itt vagyok neked én.
- Köszönöm. – suttogta majd apró puszit adott számra.

-

Az én tájékozódó képességemmel csoda, hogy nem tévedtem el vásárló körutam során. Persze a sok szesz mellett sikerült mást is összevásárolnom. 

Az este pedig.. hogy is mondjam kicsit túl jóra sikerült. A ház dübörgött a zenétől, mi pedig már igencsak piás állapotban voltunk és énekelve táncikálva hülyéskedtünk. Talán ott fajult el a buli, mikor Jus nyakára lime-t csöpögtettem, és ráharaptattam vele a lime cikkre. A vodkát lehúztam, majd szépen eltávolítottam a nyakáról a lime-ot, ezzel egy apró véraláfutásos szívást hagyva a nyakán. Majd vigyorogva fogyasztottuk el közös lime cikkünket és hevesen estünk egymásnak.

- Őrült vagy kicsilány. – vigyorgott rám ahogy a derekára ülve fogtam le két kezét.

- Mintha nem tetszene.
- Jelenleg csak az nem tetszik, hogy nem én irányítok. – lökte fel magát velem egy szintbe.
- Majd tetszeni fog ez is. - haraptam rá alsó ajkára amit ő heves csókkal viszonzott.
- Nocsak babe, nagyon belejöttél. –terült szét egy elégedett vigyor az arcán amire már csak egy halk kuncogással válaszoltam.
Minden ment szépen a maga útján, és újra egy remek őrült éjszakát töltöttünk együtt.
Ez az utolsó 2 nap is hasonlóan boldogan telt. Talán egyre szorosabb közöttünk az a bizonyos kötelék, nem tudom mi lenne velem ha megint ’ elveszíteném ’ ahogy egyszer már majdnem sikerült.
Már épp a repülőn ülünk, és készülünk a felszállásra. Itt hagyjuk ezt a csodálatos helyet.
- Nagyon csöndben vagy, minden oké? – fogta meg a combom.
- Persze. - mosolyodtam el és kezemet az övére tettem.
- Tudod gondolkodtam, és egész végig féltem rákérdezni mert lehet hogy egy tök önző dolognak tartanád és meg is ért..
- Jus először mond el mi az. – szóltam bele már most a magyarázkodásába.
- Szeretném ha velem jönnél turnézni. Vagy ha nem is egészen májusig de pár állomásra. Nem szeretnélek megint itt hagyni, mert tudom hogy legközelebb már csak májusban találkoznánk ha a stábon múlna ugyanis Canada közelébe sem jövünk.
- Nemtudom. Mármint ez azzal járna, akárhogy nézzük hogy nyilvánosságra kerülünk..
- Így van.
- És te ezt szeretnéd?
- Rajtad múlik szívem. Én már az első perctől fogva szeretném világgá kürtölni hogy van egy ilyen csodálatos barátnőm. A belieberek pedig minden bizonnyal megértenék. Persze lenne aki elhordana téged mindennek féltékenység gyanánt,de majd megbékélnek.
- Beszéld meg Sco-val a nyilvánosságot én megbeszélem anyáékkal a turnét és ha mindenkinek okés felőlem mehet. – mosolyodtam el.
- Imádlak.- csókolt meg.

Ahogy leszállt a gépünk a reptéren már várt minket Kenny mögötte a gyönyörűszép fehér Ferrarival.
- Remélem kipihentétek magatokat. – vigyorgott ránk majd Justinnal lepacsizva dobta oda neki a kulcsot.
Hazautón igencsak csöndben voltunk, csupán a rádió szólt halkan a kocsiban. Látta rajtam hogy elnyomott a hosszú repülőút, meg az időeltolódás úgyhogy nem nyaggatott amit imádtam.
A ház előtt leparkolt, és mielőtt kapcsoltam volna már a csomagtartóból szedte ki a cuccom és készségesen segített bevinni.
- Majd hívlak. – ölelte át a derekam egy gyors csókra majd el is tűnt az ajtó mögött- Hahó megjöttem. – kiáltottam el.